Pályakezdők előnye: Start-kártya
A pályakezdők munkába állásának, valamint a munkaerőpiacon egyéb okok miatt hátrányban levők foglalkoztatásának elősegítése érdekében jött létre ugyanis a már több éves múltra visszatekintő START–program. A program vonzereje a munkáltatóknak biztosított járulékkedvezmény, mely abban az esetben vehető igénybe, ha a START kártyák valamelyikével rendelkező munkavállalót foglalkoztatnak.
A pályakezdő fiatalok foglalkoztatását a START- kártya segíti, amelyet az a pályakezdő igényelhet, aki a 25. – ha felsőfokú végezettséggel rendelkezik a 30. - életévét még nem töltötte be, és tanulmányait befejezte vagy megszakította. A kártya igénylésének további feltétele, hogy a pályakezdő a tanulmányainak befejezését követően első ízben létesítsen foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt. Nem igényelhet ugyanakkor START- kártyát az, aki korábban megbízási-, vállalkozási
szerződés alapján végzett munkát. Nem jogosult továbbá a kártyára az sem, aki korábban egyéni vállalkozó volt. Nem kizáró ok azonban a tanulói, hallgatói jogviszony mellett illetve az iskolai szünet időtartama alatt fenn állt foglalkoztatásra irányuló jogviszony.
A START-kártya érvényessége 2 év, felsőfokú végzettséggel rendelkező igénylő esetén 1 év, de legfeljebb a kiállítás keltétől az igénylő 25. életévének, felsőfokú végzettséggel rendelkező igénylő esetén a 30. életév betöltéséig terjedhet. Fontos, hogy a 2010. január 1-je előtt felsőfokú végzettségűként kiváltott START-kártya érvényességi időtartama 2 év, de legfeljebb a kiállítás keltétől az igénylő 30. életévének betöltéséig tart.
A járulékkedvezményt a munkáltató veheti igénybe. Alap- és középfokú végzettséggel
rendelkező vagy végzettséggel nem rendelkező pályakezdő foglalkoztatásakor a 27%
társadalombiztosítási járulék helyett a foglalkoztatás első évében a havi bruttó
kereset 10%-ának, második évében 20%-ának megfelelő fizetési kötelezettség terheli.
Felsőfokú végzettségű START-kártyás foglalkoztatásakor a tb-járulék összege
helyett a foglalkoztatás első 9 hónapjában a bruttó munkabér 10%-ának, azt követő 3
hónapjában 20%-ának megfelelő közterhet köteles a munkáltató megfizetni.
A munkaadó a kedvezményt az alap- és középfokú végzettséggel rendelkező vagy
végzettséggel nem rendelkező pályakezdő esetében legfeljebb a kötelező legkisebb
munkabér másfélszeres, felsőfokú végzettségű pályakezdő esetében a minimálbér
kétszeres összegének megfelelő járulékalap után érvényesítheti. Az ezen felüli
kereset után a munkáltató az általános szabályok szerint köteles a járulékot
megfizetni. A foglalkoztatottak az egyéni járulékot az általános szabályok szerint
fizetik meg.
Nagyon fontos a START- kártya esetében, hogy az igénylés időpontjában, az igénylő
még nem állhat foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban, azaz a kártyát közvetlenül
a munkába állás időpontja előtt kell és célszerű igényelni. A munkáltató a
kártyával igénybe vehető kedvezményt abban az esetben érvényesítheti, ha a
kártyaigénylő a munkába lépést megelőző napon már rendelkezik a START- kártyák
valamelyikével.
A START- kártya a 10T34START nyomtatványon igényelhető, amely az adóhatóság
honlapjáról letölthető (
www.apeh.hu) illetve az ügyfélszolgálatokon beszerezhető.
A Start-programról, START-kártyáról, az igénylés részletes szabályairól további
információk találhatók a
www.apeh.hu oldalon, valamint általános tájékoztatás
kérhető az adóhatóság telefonos tájékoztatási vonalán (40/42-42-42).
Forrás:
www.apeh.hu